VIII. Szláv Nyelvek és Kultúrák vetélkedő

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

Újra megszervezésre kerül a Szláv Nyelvek és Kultúrák c. rendezvény.

1.     

Ennek programja keretében vetélkedőt hirdetünk középiskolások számára.

Az első forduló feladatlapja elérhető az Orosz Központ honlapján - oroszkozpont.pte.hu - vetélkedő 2024 menüpontban. A megoldást kérjük március 20-ig (csütörtök) beküldeni az oroszkozpont@gmail.com címre. Az első forduló résztvevői folytathatják a vetélkedőt a második fordulóban, ahol esszéírás lesz a feladat, ennek beküldési határideje április 7.(vasárnap), a témát az első forduló után közöljük.

2.     

A vetélkedő eredményhirdetése április 18-án lesz a rendezvény zárókoncertjén.

Az előzetes program szerint az április 15-18-i héten az alábbi rendezvényekre kerül sor: az előadások témái: a magyar nyelvben használt szláv jövevényszavak; az orosz ikonok; a Pécsi Tudományegyetem korábbi rektora, Hodinka Antal akadémikus magyar-szláv kapcsolatokról szóló kutatása; a szláv népek épitészete; kiállitás Pécs és pécsi lengyel emlékekről.

Minden résztvevő oklevelet kap, az első 3 helyezett könyvutalványban részesül.

Mindenkinek sok örömet kívánunk a feladat megoldásában.

 

Szervezők: Pécsi Orosz Központ, PTE Szlavisztika Intézet, Pécsi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Pécsi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat, Pécsi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat, Pécsi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, MTA Pécsi Akadémiai Bizottság, Pécsi Magyar-Orosz Társaság 

 

Feleletválasztós teszt

Melyik állítás igaz?

 

1.  

A „karácsony” szó eredete

a/ német           b/ francia          c/ szláv

 

2.  

Kinek a nevéhez kötődik a cirill ábécé?

a/ Szvatopluk     b/ Szulejmán     c/ Cirill

 

3.  

Hol található az egyik első cirillbetűs írásos emlék?

a/ Krk               b/ Varasd          c/ Kiev

 

4.  

Melyik évszázadban indult meg az egyes szláv nyelvek önállósodása?

a/ XX.               b/ XI.                c/XVIII.

 

5.  

Melyik városban található a Szent Cirill ereklye?

a/ Zágráb          b/ Róma            c/ Gdansk

 

6.  

Melyik szláv nép tánca a kolo?

a/ lengyel          b/ horvát           c/ bolgár

 

7.  

Melyik vallás jellemző a ruszinokra?

a/ pravoszláv     b/ görög kat.     c/ római kat.

 

8.  

Miről nevezetes Zalavár?    

a/ üdülőfalu       b/ téglagyár       c/ Cirill és Metód szobra

 

9.  

Melyik nyelvcsaládhoz tartoznak a szláv nyelvek?

a/ indián           b/ Indo-európai  c/ Nílus-szaharai

 

10.Hogyan nevezik a lengyelek jellegzetes táncát?

    a/ hopak           b/ polka            c/ mazurka

 

11.Melyik magyar tó neve szláv eredetű?

        a/Fertő-tó          b/ Orfűi-tó         c/ Balaton

 

    12.Melyik magyar fejedelem volt Lengyelország királya?

        a/ Bocskai I.       b/ Báthory I.      c/ Rákóczy F.

 

 

 

13. Melyik horvát író folytatott tanulmányokat Pécsett?

     a/A. Šenoa        b/ M. Krleža       c/ M. Gavran

 

14. Melyik magyarországi püspök született a mai Horvátország   területén?

     a/ Cserháti J.      b/ Mayer M.       c/ Janus Pannonius

 

15. Melyik országban nincs ruszin kisebbségH?

     a/ Oroszo.         b/ Románia        c/ Ukrajna

 

16.Melyik magyar festő élt és dolgozott három orosz cár udvarában?

     a/ Zichy Mihály   b/ Munkácsy M.  c/ Lotz Károly

 

17. Melyik magyar költőnek jelent meg ruszin nyelvű verskötete?

     a/Ady Endre      b/ Petőfi S.        c/ Tóth Árpád

 

18. Ki volt I. András magyar király szláv származású felesége?

     a/ Anasztázia     b/ Sarolt            c/ Judit

 

19. Az alábbi települések közül hol van pravoszláv templom:

     a/ Pannonhalma b/ Eger             c/ Hévíz

 

20. Melyik lengyel város őrzi a legrégebbi, X. századból származó magyar kapcsolatokat?

     a/ Przemysl       b/ Krakkó          c/ Gdynia

 

21. Honnan származik Cirill és Metód szerzetes?

     a/ Athén            b/  Szaloniki       c/ Konstantinápoly

 

22. Melyik században jött létre a cirill ábécé?

     a/ XI.                b/ XV.               c/ VIII.

 

23. Melyik vallás a legelterjedtebb Oroszországban?

     a/ római kat.      b/ református    c/ görög kat.

 

24. Hol van a ruszinok őshazája?

     a/ Halics-Volhinia b/ Alföld           c/ Erdély

                     

  

 

25. Soroljon fel három országot, ahol ma is cirill ábécét   használnak!

 

 

26. Melyik szláv néppel van kapcsolata Tihanynak?

     a/ szlovák             b/ orosz          c/ bolgár

 

27. Mi volt Dubrovnik neve a 15. században?

    a/ Senj                 b/ Zara          c/ Raguza

 

28. Mennyi szigete van Horvátországnak?

     a/1185                b/ 345           c/ 2154

 

29. Mikor volt rektor Hodinka Antal a pécsi egyetemen?

    a/ 1905                b/ 1916          c/ 1932

 

30. Melyik horvát városban található Diocletianus császár palotája?

    a/ Šibenik              b/ Zadar         c/ Split

 

 

 

 

Adatlap:

Név: ……………………………………………

Intézmény: ………………………………….

Évfolyam: …………………………………….

Dátum: ………………………………………..